NKA koncertek az A38 Hajón

Jump to content Jump to footer

NKA-koncertek az A38 Hajón

Josh
A38 Hajó

Szarvas József, alias Josh az a szerző és énekes, akinek már fiatalon sikerült belekóstolnia az európai klubéletbe, ezt a tapasztalatot magába szívva, érett fejjel vágott bele a magyarországi dance kultúra ezen szegmensének meghonosításába.

Akkori menedzserének, Favaro Stefanonak köszönhetően olyan olasz előadóktól, zenei producerektől tanulhatott, akik a kétezres évek elején egész Európa trendjét diktálták - két név az említett csapatok közül: az Eiffel 65 és a The Soundlovers. Producerként 2001 -től tevékenykedik, első kislemeze, amely a „Come back to me„ címet viselte, Olaszországban jelent meg az akkor legnagyobb rádiónak számító Radio Deejay válogatáslemezén, és maga a rádió is rotációban játszotta ezt a felvételt, ami ezután több válogatáslemezen is helyet kapott.

Ezt követően kapott Josh ajánlatot az egyik hazai hanglemezkiadótól szerzői, produceri munkákra - ez idő alatt számos arany, platina, és dupla platina elismerést elért dal és album koronázta a munkáját. 2005-ben megalakította a Josh és Jutta formációt, ami 2013-ban egy sajnálatos baleset miatt ért véget, de ez idő alatt olyan komoly sikereket tudhatnak magukénak, mint azt, hogy mindhárom nagylemezük aranylemez lett.

Az elismerések közül kiemelnénk a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (MAHASZ) az éves összesített listáját a MAHASZ Dance Top 100-at, amelyen - Magyarországon egyedül álló módon együttesként a 2006-os évben a Josh és Jutta formáció egyedül álló módon három dallal is bekerült a legtöbbet játszott 100-as listába, ezzel új rekordot állítva fel, amit korábban sem hazai, sem nemzetközi formációknak nem sikerült elérnie.

2007-ben Magyarország egyik legolvasottabb nemzetközi tini magazinjában, a Popcorn-ban az olvasók szavazatai alapján a „Zakatol a szívem„ című daluk nyerte az „Év Magyar Slágere „ díjat, ami azért volt nagy öröm, mert ebben az évben már elnyertek egy díjat az "Év Magyar Klipje" kategóriában a „ Fagyos a szívem„ című dalukkal.

A fiatalok körében az akkori trendeket meghatározó Viva Chart Show-n is közönség kedvenc volt a formáció, hiszen a csapat első hat kiadott kislemezes dala mind No.1 pozíciót ért el, ami már a 2000-es évek elején is nagyon nagy elismerésnek számított.

Josh-t 2007-ben felkérték egy karácsonyi jótékonysági műsor, a „Teleton„ főcímének megírására, így született meg a „Szép Karácsony” című daluk, amely ezután évekig a műsor hivatalos főcímdala volt. Még ebben az évben a „Szép Karácsony"-t az év karácsonyi dalának választották, ezzel újabb díjjal jutalmazva munkásságukat. Mindemellett több rangos díjat is megkaptak és számos elismerést tudhatnak a magukénak, több alkalommal Fonogram díjra is jelölték a formációt albumaikkal, dalaikkal.

2009-ben Josh hanglemezkiadót alapított, amit a mai napig nagy sikerrel irányít számos hazai előadó útját egyengetve. De a hazai előadókon kívül nemzetközi előadókkal és kiadókkal is dolgozik időszakosan, így pl. Edward Maya, Alexandra Stan vagy ép a Fly Project dalait és kiadványait is ő menedzselte hazánkban.

2013-ban egy szerencsés véletlen folytán elkészíthetett egy nemzetközi piacra szánt kislemezt Shena-val, akit a klubokban Michael Gray - The Weekend, vagy Alex Gaudino - Watch Out című világslágereiből ismerhet a közönség. A One and Only című dal Angliában és Franciaországban jelent meg Shena kiadójának gondozásában. A kiadói munkák mellett természetesen szerzőként és előadóként is aktív maradt, minden évben újabb dalokkal és klipekkel látja el a stílus szerelmeseit. 2020 decemberében új albummal jelentkezett.