NKA koncertek az A38 Hajón

Jump to content Jump to footer

NKA-koncertek az A38 Hajón

Kerekes Band
A38 Hajó

A Kerekes együttes 1995-ben alakult Egerben. A kezdeti éveket az autentikus népzene gyűjtésével, tanulásával töltötték, és közel tíz évig tartottak táncházakat országszerte. Ezekből az időkből valók a moldvai és gyimesi népzenét tartalmazó lemezek (Hungarian Folk Music from Gyimes and Moldva, Fütyül a masina.) 2006-ban jelent meg első albumuk Kerekes Band néven, mely már az autentikus népzenétől eltávolodva önálló szerzeményeket tartalmaz. A zenekar máig alapérvényű Pimasz című lemezét a legtekintélyesebb világzenei szakmagazin, a brit Songlines beválogatta a világ 10 legjobb, újonnan megjelent lemeze közé. A Pimasz azóta arany és platinalemez lett, és elindította a zenekart az országos és nemzetközi hírnév felé. Európa szinte valamennyi országában játszottak, az itthoni fesztiválokon pedig szinte állandó fellépők. A zenekar ismertségét tovább emelte a szintén aranylemezes What The Folk?! album, mely meghozta a Kerekes Band számára az első Fonogram-díjat és az első rádiós slágert, a Mr. Hungaryt, amely hetekig vezette az MR2 slágerlistáját. A második Fonogram-díjat a Folklore Man kapta. Árpa Attila Argo2 című közönségfilmjének filmzenéje szintén a zenekarhoz köthető, amelyből filmzenei album is megjelent. A 2016-os Back to Folk (Music from Folkland) című lemezük az európai
világzenei chartlistán 6. helyen nyitott, sajátos világának köszönhetően pedig egyértelműen a zenekar
legösszetettebb lemeze. A lemezek mellett az elismerések sem maradtak el a zenekar életéből: Fehér Zsombor, a zenekar vezetője megkapta a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést; 2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Kerekes Bandet választotta Magyarország kulturális nagykövetévé, majd a zenekar megyei Príma- díjat szerzett. Elmondható, hogy a Kerekes Band Magyarország egyik legkeresettebb koncertzenekara több, mint évi 60 koncerttel, a hazai koncerteket pedig rendszeres külföldi fellépések egészítik ki.

Tagok:
Fehér Zsombor – furulya, ének
Námor Csaba – koboz
Csarnó Ákos – brácsa
Sohajda Péter – basszusgitár, ének
Fehér Viktor - dob

Gondolataink a programmal kapcsolatban:
"Mint fuldoklónak egy nagy levegővétel, úgy hiányzott számunkra ez a koncert. A felvételig fél év telt el koncert nélkül és még fél év mire újra koncertezhetünk. Több, mint 15 éve folyamatosan minden évben fellépünk az A38 Hajón, ami egyike azoknak az emblematikus koncerthelyszíneinknek, ahol nagyon jól vibrál a zenekar és a közönség energiája. Ez a jó hangulatú felvétel bizonyítja, hogy még közönség nélkül is működik a hely, a hely szelleme. Köszönjük, hogy a programnak köszönhetően 2020-2021-ből is marad pozitív emlékünk."